2012. augusztus 29., szerda

I'm back


Éés megint itthon! :) 
Valójában vasárnap este érkeztem Ferihegyre pontosan 21:00ra, és az óta felpörögtek körülöttem az események elég rendesen. Ezt a postot is épp a mobilomról írom, mert hétfő óta fél 10re érek haza a kozmetikából. He? Igen. Az oktatási rendszer elmehet, a tudjuk hova, de abból a szempontból megköszönöm nekik a 'nem nyert sehova felvételt' sms-t, hogy 2éven belül már szakmám lesz a szépségiparban, amit egy nem is akármilyen kozmetikában gyakorolhatok lovely emberekkel körülvéve. :-)  Most már tudjátok, hogy Londonban tartózkodásom után miért nem írtam ki azonnal az ott szerzett tapasztalataimat, amiből minden nap igyekszem majd csepegtetni  ;).
Kezdetnek leírom azokat a dolgokat, amiken nem tudtam nem fenn akadni.
#1: Nem hittem a szememnek, amikor minden sarkon 3arabbal találkoztunk. Szó szerint tele volt velük London! Angolokat szinte csak a metrón láttam, a boltokban is csak arabok, indiaiak és csokik dolgoztak. Megjegyzem mindenki remekül végezte a munkáját, dehogy ennyien legyenek??
#2: A piszkok ráadásul meglehetősen tele voltak, ha értitek.. Míg én összehúztam magam a metrón a Victoria's secretes zacsimmal, jobbra egy LV-s, balra egy Harrods-os zacsival rendelkező emberke ült, úgyhogy rögvest nagyobb biztonságban éreztem magam. De, hogy minek vesznek ennyi jó cuccot, ha úgyis fekete lepelben rohangásznak még mindig egy talány számomra. 
#3: A VS boltból kissé ingerülten tértünk haza, miután sem a régi 50fontost, sem a bank kártyámat nem fogadták el.. Magyarok vagyunk, megoldottuk, de akkor is szörnyű volt és ez után az 1 órás hajcihő után vártam volna valami kárpótlást, mondjuk megdobhattak volna még egy bugyival... 
#4: London ugyebár Anglia divat központja, rengeteg szuper bolt van és tényleg nagyon csinos ott a többség annak ellenére h néhányan nagyon nem tudnak sminkelni. DE. Minden második lányon észrevettem, hogy jobbnál jobb cuccok vannak rajta, de a cipője neon pink futó cipő. Miért?? Tudják, hogy sokat mennek majd, vagy mi? Mert nem volt mind túrista.. Nagyon remélem, hogy ez nem egy ilyen új, fura divathullám, ami szépen lassan ide is átcsorog mert szerintem not gút.
#5: Az oxford street mellett szálltunk meg a Marble arch megállótól nem messze, ami elég nyüzsis akkor is ha az arabokat nem számolom, de hogy ennyire büdös legyen néhány útszakasz! A Hyde park pedig egy galambszaros semmi. Emellé gondolom a járókelők a bűzt kompenzálva magukra öntik minden reggel a parfümös üveget ezzel létrehozva az édes csöves szagot. Fincsii.
#5: A Primarkról már nagyon sokat hallottam innen-onnan barátnőktől hogy milyen olcsó, milyen szupi. Hát annyira nem szupi. 3x mentünk be és alig vártuk, hogy valahogy kijussunk, mert egy gombostűt nem lehetne leejteni annyi az ember! Az árak valóban nagyon jók, de a cuccok több mint a felét azonnal ignoráltam. Olyan kicsit mintha a h&m-et összeturmixolták volna az ázsiával. Értsd: kategóriájában kiemelkedő cuccok is vannak, de nagyon szarok is + olcsó, de menekülnél 15perc után. Ettől függetlenül találtam ott jó cuccokat, ékszerben, cipőben és dekorációban teljesen jó, ha van elég türelmed kerülgetni az embereket.

Tudomm képeslapnak látszó kép ez, de nem csalás nem ámítás én fotóztam! Az instagram csodákra képes ;).


Na, ennyit a viszonylag 'rossz' élményeimből, és következzen a részletes beszámoló napokra bontva! ;) 
De csak holnaptól.
XX

2012. augusztus 21., kedd

London calling


Yeeaaaay! A három „I must see” város közül végre valahára eljutok az egyikbe! Holnap indul a gépünk 6:45-kor Londonba! :) Amellett hogy szándékomban áll fotózkodni az összes viaszbábuval és épülettel, degeszre fogom magam vásárolni! Legalábbis ez a terv. Nyilván az ember nem megy el csak és kizárólag vásárolni valahova, de az az igazság, hogy már lassan egy éve őrizgetem az erre szánt pénzt. Meglátjuk, milyen gyöngyszemeket tartogat nekem Nagy Britannia! 
Sajnálatos módon nem tudom mikor hol és hogyan fog wi-fi a rendelkezésemre állni, és ha a blogra nem is, facebookra mindenképpen írni fogok, instagramon és twitteren pedig irgalmatlan mennyiségű fotó várható! :)









A készülődésen elvégzett utolsó simítások után a jól megérdemelt pihenőmet végzem éppen és próbálok nem bezsongani az elkövetkező 8 és fél órában.
Párizs, New York… Ti következtek ;).


XX

2012. augusztus 20., hétfő

Baby you're a firework


Ismét eljött augusztus 20.-a, a nap, amikor már érezni lehet az ősz jeges szorítását, és vele együtt a szomorú tényt, hogy már megint véget ért a nyár! És mennyi mindent nem tettünk meg a bucket listánkról! Sajnálatos módon én mindig egy hangyányit depresszióba esem az új tanév kezdetekor, nem a tanulás folytatása, hanem a jó idő elvesztése miatt! Kevés ember utálja úgy a január- február-március időszakot, mint én. Olyankor az égvilágon shemmi nem történik, nincs mit várni, hideg van és sötét és unalom. Ezért fáj borzasztóan belegondolnom abba, hogy már csak 13 nap van a szabadságból.
Én drukkolok, hogy mindenkinek sikerüljön kihoznia a maximumot ebből a két hétből, ehhez pedig némi program ajánlót csatolnék :).


Belvárosi Buli

Tavalyi augusztus 20.-ai programunkat csak ajánlani tudom mindenkinek, a tűzijáték közvetlen közelről való megnézése után átsétáltunk az 5kertbe ahol életem egyik legjobb buliját éltem át. Szuper volt a zene és a hangulat, amit manapság elég nehéz kifogni.. Reméljük idén is hasonló fergeteges hangulat kerekedik, még ha ezúttal mi nem is veszünk részt rajta.


Sundown Beach Party Project-x Edition

Ez az egyetlen 20.-ai program, ami megfogott valamelyest, a belépők még helyben vásárolva is korrekt áron vannak. DJ-vel, VIP résszel, ugrálókkal és egy rahedli beach labdával felszerelt medencék várják a bulizni vágyókat 20:45-től a Palatinuszon!


Relax with Friends

Ha semmi épkézláb ötlet nem jut az eszetekbe, nincs kedvetek bemászni Pestre, netán visszhangzik a pénztárcátok, hívjatok össze néhány barátot és a hegy tetejéről nézzétek végig a tűzijátékot, aztán pedig jöhet a filmezés, kajálás igény szerint. :) 



A mostani alkalommal mi is ezt fogjuk tenni, annak ellenére, hogy én először vasakarattal akartam megismételni a tavalyi programot, de energia és társaság híján belegyeztem ebbe a verzióba. Nem bánom, mert a tegnapi buli után nem sok életerő maradt bennem, épp csak annyi, hogy szerdára kipihenjem magam. Hogy miért, azt holnap kiderül ;). Jó bulizást, lazulást mindenkinek, éljen az államalapítás!

XX

2012. augusztus 16., csütörtök

Birthday baby


Nagy nap ez a mai, mert Bíró Zalán Nimród Zazu Pepe Pepító PÖTTY, ma egy évvel ezelőtt jött a világra! :) 
Azzal már Zétinél is gondban voltam anno, hogy mivel ajándékozzam meg, mert hát mit lehet adni egy 1 éves csöpp embernek kaján kívül??
Ez a gyerek ugyanis pont annyira szereti a hasát, mint ahogyan azt jómagam is teszem. 
 Sajnos hatalmas korkülönbség van köztem és a két öcsém között, bele sem merek gondolni abba, hogy mennyire öreg leszek én, mire betöltik a 30-at. Emiatt csak azért nem bánkódom, mert mind a kettő fiú, és női hiúságom nem fogja megsínyleni ezt a 14-18 évet annyira mint ahogy az két lány növekedése közben történne. 
ÉS most következzen néhány kép, ami az elmúlt egy évben nyomon követhetővé tette Zazka hatalmas változásait. :) 




















Boldog szülinapot Zazuu!! :)

XX

2012. augusztus 15., szerda

Sorozatok


Nincs olyan ember a földön, akinek az életében ne lenne legalább egy olyan sorozat, amit szívesen néz, vagy ha nincs semmi a TV-ben, nem kapcsol el. Az én listám pedig elég hosszú, úgyhogy leszaladok a konyhába belecsapni lecsó híján a babfőzelékbe, és kezdem némi nosztalgiázással.

Melrose Place
(1992-1999)

Ó azok a gyönyörűséges semmittevéssel eltelt napok 2007 nyarán. Édesanyám terhessége, és a szomorú tény miatt, hogy nem ismertem akkor még ezen a környéken egy faágat sem, minden egyes nap rituálészerűen megnéztük a Melrose Placet, és az utána következő, másik 2 sorozatot. Azt hiszem ez volt az a fajta mélypont az életemben, ami csak a nyugdíjasoknál megengedett. 3 hónapon át, önhibámon kívül TV függő voltam. Ettől az óriási agysejt rombolástól eltekintve, a sorozat meglepően érdekfeszítő volt, jó pár évadon átrágtuk magunkat. Nem tudom, hogy a végtelen unalom, ami bennem lappangott, tette-e ilyen lebilincselővé, de az biztos, hogy akkor és ott az egyik kedvencem volt! 



Friends
(1994-2004)

Örökzöld sorozat, ami, soha de soha nem fog a feledés homályába merülni. Nem tud, mert annyira szórakoztató, hogy 8 év távlatából én még mindig minden évben újra megnézem! A szereplő gárda minden egyes tagját imádom és a szinkron hangok olyannyira el vannak találva, hogy nem vágyom az eredeti nyelven való nézésére. Ha meggondolom, még soha nem is hallottam ezt a sorozatot eredeti nyelven..



Sex and the city
(1998-2004)

A light-os verziónak köszönhetően már kisebbfajta koromban megismerkedünk. Elvarázsolt New York, a cipők, Carry gardróbja és Samantha beszólásai. A fárfiak mély és olthatatlan utálata ellenére, a divatimádó lányok polcán mindig az első helyet fogja elfoglalni. 



Charmed
(1998-2006)

Az első sorozat ami miatt időben akartam haza érni. Nyaranta barátnőmmel közös program volt náluk a Bűbájos boszorkák nézése és a reklámokban szereplő 3 forintos zsömléken való röhögés. Már nem emlékszem ez miért volt annyira vicces, de arra igen, hogy a bűbájos boszorkák volt az első, az ijesztő filmekkel való megismerkedésem lépcsőjén is, ami a mai napig sem bővült ennél félelmetesebbekkel. 



Scrubs
(2001-2010)

Imádom. Végre egy olyan kórházi sorozat, ami megnézése után nem gondolkozol folyamatosan emberi halandóságodon. Ez ugyanis vicces. Nagyon! Annyi debil poén van benne, hogy az irodalom emeltre való felkészülés közben muszáj volt ezzel kikapcsolódnom, és csak ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy nem fojtottam meg magam a tételekkel. 



Desperate Housewives
(2004-2012)

Képes voltam fent maradni minden szerdán 23:30-ig csak azért, hogy másnap ne keljen azt hallgatnom a suliban, hogy „Elaludtál? Ne mááár, de béna vagy, nem tudod mit hagytál ki! Huhh!” És tényleg. Az újabb rész mindig felülmúlta az előtte lévő izgalmait és poénjait. A záró monológok mondjuk mindig levitték egy kicsit a hangulatom, de elgondolkodtató beszédek voltak annyi szent.



How I Met Your Mother
(2005…)

Úr isten! Én nem tudom, hogy tudtam e nélkül a sorozat nélkül élni 5 éven át! 2009 decemberében ismertem meg a barátom jóvoltából és nem tudom szavakba önteni mennyire köszönöm! Ha ő nincs, az életem tovább folytatódik abban a sivár Így jártam anyátokkal mentes világban, úgy egy évig. Mert aztán annyira népszerű lett, hogy nem volt olyan ismerősöm, aki ne nézte volna. Ennél fogva nagy valószínűséggel nem tudtam volna elkerülni a megismerését, de Balázs, ezt soha nem fogom elfelejteni, köszönöm neked! :D
Sajnálatos módon a story kezd ellaposodni és én nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire nyomorult, mint Ted, hogy még mindig csak nyavalyog, és nem talál magának senkit, de a poénok hál istennek még mindig nagyot ütnek. 



Gossip Girl
(2007…)

Kapcsolatunk nem túl fényesen kezdődött. Mikor először láttam meg kilencedikben a TV kapcsolgatása közben, felháborodva néztem végig egy részt és megfogadtam, hogy én ugyan nem fogom nézni ezt a silány utánzatot. Merthogy ez a sorozat nem más, mint könyv adaptáció. Cecily von Ziegesar Bad Girl című több kötetből álló írásait vitték a filmvászonra. Az első néhány rész történései még hajszálpontosan követték a könyvben leírtakat, de aztán a story önálló életre kelt és nagyobb sikert aratott, mint teremtője. Egy évvel később már én is beláttam, hogy ez a sorozat igencsak jó, izgalmas, vicces és természetesen tele van divattal. Bár sajnálom, hogy a könyvben történt, néhány igazán jó jelenet nem lett beépítve a sorozatba, a szereplőket rettenetesen eltalálták, olyanok, mint ahogyan elképzeltem, néhányan pedig az eladhatóság kedvéért sokkal jobban néznek ki, mint ahogyan az papírra van vetve. 



The Vampire Diaries
(2009…)

Jajj, ne már, még egy vámpíros történet, ez kezd elcsépelté válni. És nem! Rosszul gondoltam azt tizenegyedikben, hogy nem érdemes megnézni, mert messzemenőleg az egyik legjobb Vámpír történet, amivel eddig találkoztam. Ötletes, izgalmas, az utolsó csöves is szívdöglesztően néz ki benne és egyszerűen nem bírod abba hagyni! És ez nem az a tipikus alkonyatos lányos nyál, mert ha az lenne, nem tudott volna a barátom egyik kedvenc sorozatává válni 3 rész megnézése után. Ellenkezett ugyan, de az „ez nem olyan, mint a gossip girl” kijelentésem megnyugtatta és lám milyen jól tette. Úgyhogy ezzel kvittek vagyunk, mert ezt meg ő köszönheti nekem. ;) Az egyetlen hibája, hogy az évadok egyre izgalmasabbak, ami azt eredményezi, hogy képtelen lennék újra leülni előröl megnézni, visszacsöppenni a jelenlegi izgalmakhoz képesti „eseménytelenségbe”. 



Pretty Little liars
(2010…)

Elég sokáig halogattam ennek a sorozatnak az elkezdését, én hülye. Csak az érettségihez vészesen közeledve fedeztem fel. Csajos? Igen. Divatos? Igen. Félelmetes? IGEN. Én nem vagyok hajlandó felfogni, hogy négy 17 éves lány hogyan képes önszántából bepattanni a kocsijába, és rejtély megoldás céljából besétálni az erdőbe, majd ott tanakodni bokor suhogások és egyéb kellemetlen zajok közepette, tudva hogy egy, vagy több elmebeteg állat sms-ekkel zsarolja őket. ÉN önkívületi állapotban fejvesztve menekültem volna minden egyes helyzetből. Mert ha egyedül vagy a házban egy tolókocsiba kényszerülve és azt hallod, hogy valaki betört hozzád nem lekapcsolod azt az egyszem lámpát, ami még ég, hanem megfogsz egy húsvágó bárdot és hívod a 911-et! Ennek ellenére ha egyszer elkezdted abba hagyhatatlan, és természetesen itt is mindenki egytől egyig pofátlanul jól néz ki, hogy nem sül le a bőr a képükről..



Jane by Design
(2011…)

A legújabb és egyben pillanatnyilag a legutolsó  kedvenc a listámról. Eléggé tingli tangli, olyan beteszek egy filmet bambulni feeling, és a főszereplő csaj szépsége és tehetsége sem túl magával ragadó. Szerencsére itt is akad egy-két helyes pasi, és egy tonnányi divat inspiráció, ugyanis tiszta ördög Pradát visel az egész story, egy kis titkolózással megfűszerezve. 


You know you love me..
xoxo,
Gossip Girl. ;)

(.. Bocsi, ezt nem tudtam kihagyni. :D) 

2012. augusztus 13., hétfő

Shopping Rules

A tegnapi mozizás előtt még volt szerencsém meglátogatni a Westend-i Bershkát, amit csak azért nem szeretek, mert túl gusztusosan van elrendezve minden cucc ezzel állandó vágyat ébresztve bennem arra, hogy mindent, de mindent megvegyek! Szememet résnyire kinyitva haladtam célom felé, hogy megtaláljam Accessories Cravings listám 2 darabját. Minthogy nem tudtam döntetni a felől, hogy melyiket válasszam, megvettem hát mind kettőt. 
A vásárlás első és legfontosabb szabálya ugyanis, hogy mindig! Nem. Soha! Ne halasszuk későbbre egy ruhadarab/kiegészítő megvételét, mert azt később soha a büdös életben nem látjuk viszont semmilyen boltban, csak másokon az utcán. Ezer és egy ilyen alkalom volt már az én életemben is, melynek mindig az lett a vége, hogy fejemet a falba verve kerestem egy, az áhított ruhadarabhoz hasonló cuccot. 

Második szabály: Ha valami röhejesen drága inkább várj vele. Lehet, hogy nagyon vágysz rá, de egyszer minden le lesz értékelve és akkor jön el a te időd! Az ilyen drága cuccokat 90%-ban mindenki csak leárazás után veszi meg, akkor te miért dobnál ki rá sokkal több pénzt?

Harmadik szabály: Lehet, hogy az a lila-piros magas sarkú gyönyörű, de ha nincs semmi ehhez illő a ruhatáradban, vagy rettenetesen kileng benne a bokád, netán kényelmetlen, inkább hagyd ott, vagy gondold át 5x, mire úgy döntesz, mégiscsak hazaviszed magaddal. 

Negyedik szabály: Lehet, hogy ciki, de jó magam is meglátogatom félévente azt a bizonyos „fake”ruhadarab beszerző helyet. Tudom, hogy néhányan a falra másznak attól, ha 200 ugyanolyan hamisított lábbelivel rendelkező egyén rohangál az utcákon, de engem addig nem zavar, amíg nekem is tetszik az a cucc. Ha jól áll, és meg nem mondaná senki, hogy kínai ráadásul röhejesen olcsó, miért ne vehetnél olyakor olykor egy-két „sablon” cipőt? Azért csak a cipőkről beszélek, mert ez az egyetlen egy termék, amit szerintem érdemes néha napján ott beszerezni. Nem hazudok nagyot, ha azt mondom minden 1,5-ödik lányka UGG címke nélküli mamusz büszke tulajdonosa. Tény, hogy nem bírja olyan sokáig, de 3000.- ért három hónap abszolút kifizetődő!

És íme a listámról beszerzett két laptáska:



Bershka – Táskák/Clutches


It’s your turn girlzz ;)

2012. augusztus 12., vasárnap

Magic Mike


Íme egy film, ami nem a szokásos értelemben címkézünk fel „csajos filmnek”. A Projekt X-re tilos barátnőt vinni szabály vonatkozik erre a filmre is csak fordítva. De most komolyan, ha nem élnek halnak Channing Tatum rágóizmainak folytonos mozgásáért, netalán felcsapnának pasi sztrippernek (mert akkor kötelező, rengeteget lehet belőle tanulni), nem érdemes megnézniük.
A story dió héjjban:
Mike (Channing Tatum) egy sikeres harminc éves „magán vállalkozó” aki napjait tetőfedéssel, estéit pedig a hölgyek szórakoztatásával tölti. Álma egy saját készítésű bútor cég megalapítása, mely nem kezdődhet el addig, amíg be nem ismeri tudatalattijának, hogy élete nem folyhat tovább ebben a zavaros, kiéhezett fiataloknak való mederben. Egy nap megismerkedik a tizenkilenc éves Adam-el (Alex Pettyfer), akit annak rendje és módja szerint rögtön felkarol és egy este alatt beveszik a „pöcspörgetők” csapatába.
Jó kis táncjelenetekkel fűszerezve megkezdődik a kölyök élete, ám személyisége elvadulni látszik. Nem tudjuk meg hogy később jó útra tér-e, ahogy azt sem vissza kapja-e Mike Adamtől tartozását.
 Lényeg a lényeg, hogy maga a történet a közepétől átmegy sexin vidámból gusztustalanul nyomasztóvá, majd egy kicsit megint boldog lesz, és a vége egy ilyen fura lezáratlan „happy end?”.
Ettől függetlenül érdemes volt egyszerre látni ennyi jó pasit egy filmben boxerben vagy tangában táncikálni, de nem hinném, hogy a közel jövőben kedvet kapok újra megnézni. 




Aaaand Today’s outfit:

Bershka  – Felső/Shirt
Zara – Farmer/Jeans
Stradivarius – Farmer ing/Denim shirt
Pull and Bear – Táska/Clutch
Rendelő shop – Karkötő/Bracelets
Oysho – Szandi/Sandal , Napszemüveg/Sun glasses
Essence – ready for boarding körömlakk/nail polish 


It’s your turn girlzz ;)

2012. augusztus 11., szombat

Accessories for Mens


Ha már előzőleg bemutattam a boltokban jelenleg kapható legtetszetősebb női kiegészítőket, itt az ideje kicsit a fiúk kedvére tenni. :) Na nem lesznek elkényeztetve! Csak éppen hogy. :)
Barátom segítségével kiválasztottuk hazai és külföldi butikok véleményünk szerinti legjobbjait! Úgyhogy relax, mert y kromoszómával ellátott egyén keze is van a dologban. 

River Island – 9097.-

Az első és legfontosabb (és hasznosabb) kiegészítő, ami elengedhetetlen egy pasi ruhatárjából, legtöbb esetben nem is hiányzik. :)

River Island – 2830.-

Attention! Ez minden, de minden csaj imádja! Komolyan mondom. Nem vicc. Kovácsok forever.

River Island – 3538.-

River Island – 1415.-

Simple and great!

River Island – 3538.-

Bob Marley és Usain Bolt olimpiai futó bajnok kedvelőinek az alsó karkötővel együtt, de én jobban preferálom nélküle.

River Island – 2476.-

Akinek nincs fülbevalója és egy plusz óriási keresztes nyaklánca, az nyugodtan felveheti ezt önmagában.
Zara – 6595.-

A legdögösebb napszemüveg, amit csak egy pasi felvehet! ;)

H&M – 1990.-

Háát igen.. Ez az a kiegészítő, ami nem feltétlenül áll jól minden fizimiskájú férfinek, de ha egyszer jól áll, akkor egy teljesen más arcot tud kölcsönözni emberünknek. :)

H&M – 1990.-

Szintúgy.. Haj és fejforma függő.

Zara – 7595.-

Pull and Bear – 4995.-

A kevesebb néha több. Kiráz a hideg, ha egy fiú öv csatja villog, forog, kilóg és élénk színekben pompázik. A-aa.


It’s your turn guyzz ;)