2013. július 15., hétfő

Summer Sales


Ezennel kimerem jelenteni, hogy a nyári leárazások sokkalta kellemesebb légkört biztosítanak az egyéb évszakok leértékeléseihez képest. Ennek legfőbb oka szerintem, hogy az emberek fele megpróbál elmenekülni a városból, hogy inkább vidéken egy Tó mellett kapjon hőgutát, vagy pont hogy megkísérli a minimumra csökkenteni aktivitását, és otthon a frizsiderben gubbasztva igyekszik életben maradni.
Hála ezeknek a fennmaradásukért lelkesen küzdő, plázákat és butikokat erőteljesen kerülő embereknek, a választék több, a kedved jobb, a pénztárcád tömege meg rohamosan csökken. Éljen! 
Jómagam is rászántam kétszer két órát egy Deák téri barangolásra, a másodikat már egy bőrönd kíséretében, ÉS még így is tökéletesen elfértem, befértem, találtam és vásároltam. 
Íme:

Szandál – Zara, 4990.-
Sport melltartó – H&M, 2990.-
Parfüm – Zara, 2990.-

Szandál – Zara, 4990.-
(Hogy egy kedves barátnőmet idézzem: „Ha egy ruhadarab bejön, azt nyomatni kell”. És különben is, nem hagyhattam magára a bézs cipőt. Magányos volt. Még a sötétben is félt..)

Pizsama – Women’s Secret, 3490.-

Sort – New Yorker, 2990.-

Ruha – H&M, 3990.-

Feszülős ruha – H&M, 2990.-

Merci

2013. július 8., hétfő

Liebster Blog Award part 2

Mint utóbb kiderült, Orsi tőlem kapott először kedvenc Blog díjat, ezért nem maradhat el a jól megérdemelt, kompromittáló kérdés áradat! ;)
Csapjunk is a zabkásába.

My Questions to Live in Style:

1. Mit válaszoltál mikor életedben először tették fel neked a mi leszel, ha nagy leszel kérdést, és mit felelsz rá most?
2. Van-e olyan könyv, amit egynél többször olvastál el, így joggal mondhatjuk rá, hogy a kedvenc történeteddé nőtte ki magát?
3. Ha lehetne három kívánságod, mi lenne az?
4. Van-e olyan megtörtént momentum, melyet lelkes csatakiáltással törölnél ki életedből, annak ellenére, hogy hozzájárult jelenlegi személyiségedhez és értékrendedhez?

5. Hány helyre szeretnél feltétlenül ellátogatni még családalapítás előtt?

6. És hány határozottan őrült vállalkozás szerepel a bakancslistádon, szintén letelepedés előtt? 
7. Van-e olyan, akár a szüleidtől átvett tulajdonságod, melyet úgy érzel, kezelned kell?
8. Ha kizárólag egy együttest hallgathatnál egész életedben, melyik lenne az?
9. Melyik Hollywoodi szívtipróhoz mennél hozzá zokszó nélkül?
10. Melyik korba mennél vissza, ha tehetnéd, és ezzel egyidejűleg a kor melyik meghatározó személyiségének bőrébe bújnál, akár csak egy kis időre is? 
11. Mit ennél most, ebben a szent pillanatban a legszívesebben?

A kérdésekre adott válaszok megérkeztéig pedig jöjjön egy lassan egy hónapja készült, már majdhogynem a feledés homályába merülő, outfit post.





Mivel az értelmes fej vágást úgy látszik tanulni kell, a tudomány elsajátítása még csak folyamatban van. A problémával való szembesülésemre adott reakció pedig a következő fotón figyelhető meg:


Külön köszönet jár közreműködéséért a képeken szereplő csőnek, töretlenül dekoratív megjelenésével emeli a fotók minőségét.

Kantáros nadrág és crop top – Stradivarius
Ing – Pull and Bear
Cipő – Ázsia
Love you all,

Merci

2013. július 6., szombat

Liebster Blog Award

Bűntudattól telve jelentkezem most, lassan három hét csönd és hullaszag után. Megannyi belső vívódás következtében már majdnem képes voltam feladni az én kis világom eme megnyugtató szigetét, mikor is megkaptam Szandrától ezt a kis díjat. Azonnal visszarántott engem a tettvágytól duzzadó gondolatok tengerébe, ezért hálával és egy hatalmas Virtual Huggal tartozom neki! :)HUGGING <3


A díj maga egy tüneményes kis ötleten alapul, melynek lényege, hogy szárnyait próbálgató, inspirációjukat kis időre elveszítő társainknak virtuális kezet nyújtva biztassuk őket a folytatásra, tudatosítva bennük, hogy amit csinálnak az JÓ.
Az Én esetemben ez abszolút elérte a célját, és bár per pillanat olyan hazai blogot nem követek, aki ugyanebben a tanácstalanságban szenvedne, csak belinkelem azt a négy illetőt, akinek rendszeres olvasója/látogatója vagyok.

De előbb válaszoljunk Szandra Kérdéseire!

1. Milyen elhatározásból indítottad el a blogodat?

Pár nap híján pont egy évvel ezelőtt indítottam el, egy interjú után. Mivel ott név és arc nélkül kellett volna vezetni a blogot, visszautasítottam a lehetőséget és inkább önerőből láttam neki gondolataim és személyiségem bemutatásának.

2. Mi a 3 általad legjobbnak ítélt tulajdonságod?
Odaadó, Érzékeny, Segítőkész.

3. Mi az álommunkád?
Nagyon jó kérdés. Ami mindennél jobban érdekelt egész életemben az a pszichológia, és ez most is így van. Még mindig úgy gondolom, hogy egyszer ott fogok csápolni valamelyik  egyetem első sorában ezen a szakon, de addig még számtalan más dologban szeretném kipróbálni magam, és megtalálni azt az egy dolgot, ami miatt minden reggel energikusan, örömmel kezdek neki a napnak!

4. Mik a kedvenc internetes oldalaid?
Gondolom itt nem csak másik blogokról van szó ezért:
Youtube
Tumblr
E-bay
Nemes egyszerűséggel. :D

5. Milyen esküvőről álmodozol?
Olyanról, ami valami gyönyörű helyen van, ahol jelen van az összes fontos és jófej ember az életemből/életünkből, a kaja és a torta mennyisége és ízletessége szavakba önthetetlen, és nem magyar mulatós zene szól!

6. Ha választanod kéne egy dalt, ami abszolút téged jellemez, akkor melyik lenne az?
Gondban vagyok! De mivel itt nem a „mi az az egy zeneszám, amit örökre képes lennél hallgatni ráunás nélkül”a kérdés, ezt választanám:

Amikor anno meghallottuk Anyukámmal a Heineken reklámban egymásra néztünk, és azt mondta:
Ez A Merci zene! :D
Épp ezért ez volt a „bevonulós” zeném is a 18. Születésnapomon. :)

7. Melyik a kedvenc, eldugott kis helyed a városodban?
Óbudán van egy Daubner nevű cukrászda, ami mellett van egy Általános Iskola, ahova születtem. Imádok a környéken sétálni! :)

8. Ha a kezedbe nyomnék 1 millió Forintot és azt mondanám, hogy 1 órád van elkölteni, akkor hol és mit vásárolnál?
Teljes Őrület! 1 óra?!
Egy jó kis használt kocsit és egy kamerát. ;)

9. Melyik a kedvenc ételed?
Pasta Carbonara. Visegrád. Don Vito. Imlovinit.

10. Melyik a kedvenc városod?
Egyelőre London. :)

11. Mi volt az első szó, ami eszedbe jutott, amikor megkaptad ezt a díjat? :)
Folytatom!

Az Én jelöltjeim pedig:

Szandra

Egy életvidám, jófej leányzó mindennapjai! Aktivitása és támogatása pedig határtalan! :)
Mert életem fontos embereinek szűk körébe tartozik, számíthatok rá, kifogástalan az ízlése és mert két hónapja kezdte, de fantasztikusan jól csinálja! :)

Orsi
Tüneményes és intelligens leányzó, imádom az írásait, egyre tehetségesebb! :)

Sophie-t Instagramon találtam a kezdetekkor, és eddig valamilyen csoda folytán elkerülte a figyelmem, hogy blogot is vezet. Imádom a stílusát, kifogástalanul öltözködik, alakjának megfelelően. Olyan mint Adelle, egyszerűen perfect!

Kérdéseim azért nem lennének hozzájuk, mert ha jól tudom már mind kaptak egy ehhez hasonló díjat, így már született nekik ezzel kapcsolatban bejegyzés! :)

Kövessétek, olvassátok, szeressétek őket, ahogy Én Titeket! :)



Love,

Merci