Nem tartom
magam a téma szakértőjének, és úgy szól a fáma, hogy amit nem láttál, nem
hallottál, nem éreztél és nem próbáltál (Havannmégavilágon) arról nem kezdesz
filozofálni. Esetemben most nem is a tapasztalat hiányáról van szó, sokkal
inkább annak csekélységéről.
Ha valamit megtanulhattunk kisebb fajta korunkban a Disney mesékből, az az,
hogy a herceg fehér lovon/hajón/jaguáron mindig minden körülmények között eljön
érted, általában még 20 éves korod alatt és akkor majd minden jó lesz. Persze,
néha ezért áldozatokat kell hoznod: lábat növeszteni, sötét erőkkel
szövetkezni, férfinak állni (oké, oké, Mulán nem a szerelemre hajtott) vagy
több évre kómába zuhanni és nem öregedni. Igen, ez a része nagyon fontos! A
lényeg, hogy Pocahontason kívül egyik csajnak sem volt több férfi az életében,
szerelem volt első látásra, nem állította őket választás elé az élet,
legalábbis videó kazettánk szalagjának lejárási pontjáig nem.
Ez az első szerelem örökre megmarad dolog már régen sem működött (sajnos) a
lángolás óhatatlanul tovaszáll, valami megmagyarázhatatlanul bosszantó oknál
fogva, miszerint szervezetünkből másfél-két év után elpárolog a fenil-etilamin,
ismertebb nevén az a bizonyos lila köd. Ekkor dől el a kapcsolat sorsa, ugyanis
ezen a ponton derül ki, hogy párunk idegesítő szokásait eztán is „szeretjük”
(elviseljük) vagy falat bontunk tőle. Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy mi is
és párunk is az előbbi opciónál köt ki, akkor szerelmünkből egy nagyon erős és
szoros szeretet kovácsolódik, amin ugyan továbbra is dolgozni kell, de ez a
stabil egymáshoz tartozás érzése sok mindenen átsegíti az embert.
Ha viszont legalább az egyik fél az utóbbi állapotba kerül, akkor az már
veszett fejsze, létrejön benne egy olyan fajta hiányérzet, amit azon a
kapcsolaton belül már nem lehet orvosolni. Szerintem.
Mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki erre most azonnal rávágja: dehogyis,
mert az unokatestvére nővérének a lánya 16 évesen beleszeretett a mostani
férjébe, és az óta is happy ever ending. IGEN Én is hallottam ilyet. Jó nekik.
Személy szerint ezt sajnos már nem tudom elképzelni félrelépés nélkül, de tegyük
fel, hogy vannak még csodák, no meg szerencsés emberek.
Mostanában sokat gondolkozom azon, mit is jelent szeretni, hogyan mutatjuk ki
és mit várunk cserébe. És ezen a téren (is) hatalmas fekete lyuk tátong a
generációk között. Én magamat őszinte embernek tartom, olyannak, aki szeret
szeretni és ezt szereti is az emberek tudtára adni. Nem dobálózom a „szeretlek”-el
és nem csókolózom akárkivel. Ugyanakkor igen, tisztában vagyok vele, hogy egy csóknak
sincs akkora jelentősége, mint annak idején.
Hányan smárolnak át részegen egy
görbe estét valakivel, akire épp rázuhantak ittas állapotban? Sokan. Nem azt
mondom, hogy általánosítok, tudom, hogy sokan gondolkodnak úgy, mint én, (és
ettől még nem érzem magam frigid libának) és sokan gondolkodnak úgy, hogy a csókolózás
izgalmas és kellemes, miért ne tenném meg, ha alkalmam nyílik rá? Ezzel csak
arra próbálok rávilágítani, hogy már az én korosztályomban bőven akad ember,
aki ezt az egészet sokkal lazábban veszi, nem hogy a két évvel fiatalabbak
között. És erre egy nagyon kedves fiú barátom hívta fel a figyelmemet. Hiába
csak két évről beszélünk, a 17 évesek zömének a szeretlek már sokkal kisebb jelentőséggel
bír, mint anno nálunk ennyi idősen. És ez szomorú. Persze itt is tisztelet a
kivételnek! (Jajj érzem én, hogy ingoványos talajra léptem, ezért időről időre
szeretném leszögezni, hogy ez még mindig csak a tapasztalataimon alapuló
szélfútta gondolat morzsák nyögve nyelős összesöprögetése.)
Meglátásom szerint
3 csoportot különíthetünk el az érzelem kinyilvánítás területén:
1. Az inkompetens
Fingja nincs róla, hogy ennek valahol valamikor egy messzi-messzi galaxisban
jelentése volt, dobálózik vele fűnek, fának, ezért körülbelül annyi jelentősége
lesz mondanivalójának (valószínűleg magának az embernek is) mint egy darab
faágnak az út mentén.
2. Az esszenciális
Tudja használni, mert az élet sajnos, vagy szerencsére még nem adott neki elég
pofont ahhoz, hogy 0-24-ben védekező állásba helyezkedjen. Vagy csak mindig jól alakulnak a dolgai.. Tartsd meg ezt a jó szokásod!
3. A megfontolt
Na ő már koppant, zuhant és súrolta orcával lefelé a murvát olyan mennyiségben,
hogy tán még akkor sem meri kiadni magát, mikor bukósisakban és
védőfelszerelésben terelgetik be egy rózsaszín pónilovakkal övezett vattacukor
mezőre. Mind tudjuk ennek mi az oka. A lovak nagyot tudnak rúgni ha a seggüknél
matatsz!
Jelenlegi agyammal mely épp a fürdőszoba kövén gubbasztó testemben forgatja
fogaskerekeit, valahogy így vélekedem a szeretet kinyilvánításáról. Már most
kíváncsi vagyok, hogy fél éven belül újraolvasva hány ponttal fogok heves
fejrázások közepette ellent mondani.. Ha kiskoromban lett volna erről
bármi fogalmam és véleményem, amit le tudtam volna írni, most azt is érdeklődve
olvasnám. De akkor abban a boldog tudatlanságban leledzettünk, mikor nem
sejtettük, hogy életünk során mennyi random emberrel találkozunk még, akikhez majd
valamilyen „degenerált” módon rettenetesen fogunk ragaszkodni, legyen szó
barátról, csapattársról, szerelemről.
Már megint kicsivel több témát próbáltam feldolgozni, mint azt egy bejegyzésen
belül, ily kései órán illik.
Folytatása következik..
Merci