Londoni beszámolóm végéhez érkeztünk,
az utolsó naphoz, ami a leghosszabb volt mindközül.
Ennek igen egyszerű oka van, túlvállaltuk magunkat a programok terén, de hát mit volt mit tenni, mindent látni kellett!
Hogy majdnem nyitásra odaérjünk a London Eye-hoz, magunkra erőltettük a viszonylag korai ébredést (erőlködnöm persze csak nekem kellett), és fél óra csúszással, de oda értünk. A sor hála a jó égnek jelentősen kisebb volt, mint az előtte lévő napon, és gyorsan is haladtunk. És mivel a földről nem érzékelhető eme óriáskerék állandó mozgása, meglepetten konstatáltam magamban, hogy a libegőhöz hasonlatosan ezekbe a kapszulákba bele kell ugrálni. Ott fenn minden szép és jó egyébként, töménytelen mennyiségű kép született a Big Ben-ről és magunkról Big Ben-nel a háttérben, de azt az erős légkondit nem nagyon erőltettem volna.
Ennek igen egyszerű oka van, túlvállaltuk magunkat a programok terén, de hát mit volt mit tenni, mindent látni kellett!
Hogy majdnem nyitásra odaérjünk a London Eye-hoz, magunkra erőltettük a viszonylag korai ébredést (erőlködnöm persze csak nekem kellett), és fél óra csúszással, de oda értünk. A sor hála a jó égnek jelentősen kisebb volt, mint az előtte lévő napon, és gyorsan is haladtunk. És mivel a földről nem érzékelhető eme óriáskerék állandó mozgása, meglepetten konstatáltam magamban, hogy a libegőhöz hasonlatosan ezekbe a kapszulákba bele kell ugrálni. Ott fenn minden szép és jó egyébként, töménytelen mennyiségű kép született a Big Ben-ről és magunkról Big Ben-nel a háttérben, de azt az erős légkondit nem nagyon erőltettem volna.
Földre érkezésünkkor azonnal elrongyoltam a pénznyomó masinához, mert tudni
kell rólam, valamilyen elvetemült oknál fogva, meg vagyok őrülve ezekért a
tekerős-pénznyomós gépekért, készítettem is jó párat az út során. Miután ezen
is túl voltunk, tuti, ami fix azért földközelből is lefotóztuk Nagy Ben-t és
elsétáltunk a közelben lévő Westminster apátsághoz. Nagyon nagyon szép, és
nagyon nagyon nagy sor állt előtte ezért tekintettel bokros teendőinkre, nem
vártuk ki.
Édes pofa
Ezt nem nevezném zebrának,
ezek kérem pöttyök, és a kinti járművel való közlekedés amúgy is borzalmasan
néz ki, nem hinném, hogy ezek könnyítenének még ezen az amúgy is rossz
helyzeten.
Ez után következett Notting Hill, azon is belül a piac, ami hatalmas
helyet foglalt el. Mindenhol bazár, ékszerek, sálak, pólók, gyümölcsök és
sütemények töménytelen mennyisége. Mint vérbeli fogyasztónak, elég volt az árusnak
annyit mondania, „here you are, darling” már meg is vettem a cuccot. Ezt a
fajta elolvadásomat mondjuk, nem sorolnám a jó tulajdonságaim közé.. Egy
penészes pite félig megevése és visszavétele után haza kellett ugranunk, mert
drága jó fényképező gépünk ismét bemondta az unalmast, így nekünk is akarva akaratlanul
pihennünk kellett. Én természetesen kaptam az alkalmon és elaludtam a kanapén
egy jó fél órára.
A pihenő után eljutottunk a Buckingham palotához is melyre nemes egyszerűséggel csak ennyit lehet reagálni „eehh.” Szép, szép, jó, szuper, de a szőrősfejek túlságosan el vannak zárva ahhoz, hogy esélyünk lehessen megnevettetni őket.
Ezután következett a Harrods, ami előtt csak elsétálni is nehéz volt nyálcsorgatás nélkül, mert amilyen szerelésekben láttam ott nőket mászkálni… Kedvem lett
volna lefotózni és tovább csorgatni a nyálam itthon is. Arról nem is beszélve,
hogy bent mi vár a tudatlan slampos túristákra. Mert, hogy csapzottan és
ázottan Balázs óriási pulcsijában nem éreztem magam semmilyen alkalomhoz illően
öltözve, ezért eléggé nehezemre esett méltóságteljesen suhanni slattyogás
helyett, inkább összehúztam volna magam.
Where the magic happens
Azt persze fölösleges is megemlítenem,
hogy tele volt arab feleségekkel, akik már swarowski köves csadorban
shoppingoltak. Az árakat természetesen nem írták ki, nekem pedig nem kellett
volna oda találnom az Alexander Mcqueen részlegre, hogy megsirathassam azt a
gyönyörű ruhát, amit nem veszek meg. Mondanom sem kell, hogy az épületet is
csak Ferrarik és Bugattik vették körül, ezért próbáltunk minél gyorsabban
eljutni az utolsó állomásunkra, a Tower Bridg-hez.
Kisebb vita után a London
bridge-hez mentünk, mert idézem „Miért lenne egy börtönnek szép hídja, biztos a
London Bridge a szép.” Hát nem. Miután átsétáltunk az abszolút snassz és
jelentéktelen London Bridge-en, oda sétáltunk a ténylegesen szép hídhoz, a
Tower Bridge-hez. És megmondom őszintén, megérte utoljára hagyni, mert
kivilágítva sokkal sokkal gyönyörűbb. Hazafelé igyekezve eszembe jutott, milyen
élelem vár ránk szobánkban és olyannyira besokalltam, hogy meg kellett
állnom csirke szárnyakat és krumplit venni egy helyi normális(!) gyors étteremben.
Ha ezt visszaszámolom 6, ismétlem, 6 helyen jártunk az utolsó teljes Londoni
napunkon ezért nem csoda, ha eléggé kipurcantunk a végére.
A haza út napja nem volt különösebben különleges, ezért nem szánnék rá egy
egész posztot, de ha valamit sajnálok, hogy kimaradt egy piros buszos túra, a
British múzeum és a Frozen joghurt evés. Ennyi és nem több.
Ezen felül szeretném képzeletben megveregetni a vállamat azért, hogy ennyire flottul és gördülékenyen ment minden, de minden! Nem hittem volna, hogy képes leszek megszervezni egy nyaralást, lefoglalni a repülő jegyet hiba nélkül, szállást foglalni átverés nélkül és haza jutni épségben egy halom ruhával. És még most is csak a képeket visszanézve hiszem el igazán ezt az egészet, hogy egy részem elkezdett felnőni, függetlennek lenni, mert nagyon is ez a „mély víz” indította be ezt a folyamatot, ami persze már azonnal folytatódott itthon is.
Ezen felül pedig egy HUGE THANK YOU jár apukámnak, aki lehetővé tette ezt az egészet, mert nélküle maximum fejben és a google earth segítségével járhattuk volna be Anglia eme csodás városát.
Zárom Londoni kalandjaim meséjét, és ajánlom nagyon mindenkinek, hogy minimum egyszer, de lehetőleg sokszor menjen ki, mert London worth it!
Ezen felül szeretném képzeletben megveregetni a vállamat azért, hogy ennyire flottul és gördülékenyen ment minden, de minden! Nem hittem volna, hogy képes leszek megszervezni egy nyaralást, lefoglalni a repülő jegyet hiba nélkül, szállást foglalni átverés nélkül és haza jutni épségben egy halom ruhával. És még most is csak a képeket visszanézve hiszem el igazán ezt az egészet, hogy egy részem elkezdett felnőni, függetlennek lenni, mert nagyon is ez a „mély víz” indította be ezt a folyamatot, ami persze már azonnal folytatódott itthon is.
Ezen felül pedig egy HUGE THANK YOU jár apukámnak, aki lehetővé tette ezt az egészet, mert nélküle maximum fejben és a google earth segítségével járhattuk volna be Anglia eme csodás városát.
Zárom Londoni kalandjaim meséjét, és ajánlom nagyon mindenkinek, hogy minimum egyszer, de lehetőleg sokszor menjen ki, mert London worth it!
It's your turn everybody ;)