Egyetem?

Ez talán a legaktuálisabb téma és annak ellenére, hogy ez főleg egy divat blog, muszáj írnom róla pár sort, lévén, hogy engem is érint. 

Július 24-én 20:00-kor kaptuk meg azokat a végzetes sms-eket, melyekben kimérten vagy éppen szomorúan közölték veled a sorsodat. Nem titok és nem is szégyellem, engem egyetemre nem vettek fel. Nem mondom, hogy csalódtam, hiszen másra nem is számítottam az alapján, hogy csak államilag támogatott szakokra felvételiztem. Körülöttem ülő vigasztaló barátaimat rögvest meg is nyugtattam, hogy én nem vagyok sem csalódott sem letört, egyszerűen csak a társadalmi elvárások miatt belém rögzült, hogy egyetemre kell menni, mert ott majd minden szép lesz, és ha nem mész egyetemre, akkor egy kitaszított haszontalan senkiházi vagy. Egyedül az egyetemi élet azonnali megtapasztalásának hiányát fogom meggyászolni, éppen hogy. Tudtam én, hogy amint lecseng ez a 3 napos őrület, mikor már mindenki megjelölte leendő iskoláját a facebook-on és megkapta a gratulációkat, nem fogok bánkódni egy cseppet sem. Már év közben is, mikor mindenki kérdezgetett, hogy hova jelentkeztem, meg mi leszek, ha nagy leszek, éreztem, hogy az én életemnek (most még) nem ebben az irányban kell továbbhaladnia. Nem szeretnék mondvacsinált fizetős szakokra menni, csak azért mert divat egyetemre járni, és hogy azt mondhassam, egyetemista vagyok.

Emellett, ahogy azt már tapasztaltam, azért mert valakinek diplomája van még nem biztos, hogy életképes, a tanultság és az intelligencia két egymástól nagyon naggyon független dolog. Természetesen szeretnék tovább tanulni, de amíg nincs olyan szak, ami igazán érdekel és nem emberfeletti elvárások árán lehet csak bejutni, a fizetős részére(!), addig hasznosan töltöm az időt, megpróbálok rátalálni önmagamra, amihez valljuk be, a gimnázium adta lehetőségek meglehetősen csekélyek...
Az egyetem buli. Egy nagyon drága buli, ha nem teszel bele anyait, apait, és erre csakis akkor képes az ember, ha olyat tanul, ami igazán érdekli. Nekünk idén elintézték, hogy ez ne valósulhasson meg. Tiszta sor, túl sok az egyetemista, szakemberek kellenek, nem bölcsészek...
Nincs is értelme tovább beszélni/írni erről, csak olyan mennyiségű indulat szabadul fel bennem tőle, amit még a kertben lévő box-zsákon sem tudnék levezetni.
A lényeg, hogy aki ugyanebben a cipőben jár, mint én, nem kell, hogy elkeseredjen, sőt! Kapott egy + évet arra, hogy megismerje önmagát a sulin kívül, elvárásoktól mentesen, hogy aztán azt tanulja és olyan munkája legyen, amit hobbiból is szívesen végezne! :)

It’s your turn everybody!